Blog (és elme) frissítő

avagy így állok most

Eltelt jó pár hét az utolsó bejegyzésem óta, így gondoltam, kicsit felfrissítem és mozgósítom a blogot, nehogy teljesen megfeledkezzünk róla. Én nem tettem, remélem Ti sem!

Az első regényemet immáron teljes terjedelmében lehet olvasni (jó, nem teljes terjedelmében, hiszen mint arról már szó volt, eléggé meg kellett ritkítanom). Ez volt az első, amit írtam, és ezáltal ez áll legközelebb a szívemhez. Kicsit olyan, mintha a szereplők a családommá váltak volna, hiszen nem tökéletesek, de én így imádom őket. És büszke vagyok rá. Nem azért, mert olyan húdejó, hanem mert megcsináltam. Ez az, ami igazán boldoggá tesz.

DE!

Az élet nem áll meg! Van két további kész regényem, illetve egy még készülőben. Úgy döntöttem, hogy ezeket nem fogom feltenni a blogra, és ennek több oka is van. Egyrészt nem hozta meg a kívánt hatást (nem kaptam túl sok visszajelzést), másrészt elég sokat dolgoztam velük ahhoz, hogy csak úgy feltegyem a hatalmas világhálóra, hogy aztán majd jól ellopkodják. Nem azért, mintha olyan nagyon jók lennének, de akkor is az én munkáim. Szóval, szeretnék belevágni egy esetleges e-book kiadásba. A lényeg az lenne, hogy kicsit szélesebb körben is elérhető legyen a munkám, másrészt szeretném kicsit komolyabbra fordítani a dolgot. Tehát ha valakinek van tapasztalata e-book kiadással, vagy bármi hasonlóval, akkor a tanácsokat szívesen venném. Teljesen tapasztalatlan vagyok a témában, így jól jönne a segítség. Készítenék 1-1 külön bejegyzést a többi könyvről, hogy miről szól röviden, hogy felmérhessem, melyiket lenne érdemesebb kiadatni, melyik kelti fel jobban az olvasók figyelmét. Talán megosztom az első fejezeteket. Ez a projekt még elég képlékeny. :)

Egy szó, mint száz, a negyedik regényem, illetve hatodik könyvemnél járok, nemrég elhagytam a felét, szóval alakulunk. Szépen, lassan, de biztosan.