Nem, nem vagyok őrült. Sokan mondták már rám, hogy bolond vagyok, de én ezt mindig bóknak vettem. Jobb bolondnak lenni, mint beleőrülni az unalmas hétköznapokba és az értelmetlen versenyfutásba az idővel. És ha csak egy csipet fűszert is adunk az élethez, már nem is annyira unalmas.

Ez a fűszer mindenkinek más. Lehet testedzés, zenélés, kertészkedés, bármi, ami kizökkent a mókuskerékből és végre azt érzed, valami értelme csak van ennek az életnek! Ezt jelenti nekem az írás. Ha meghallok egy zenét, rögtön azon jár az agyam, vajon mit csinálhatnának ez alatt a szám alatt a szereplők? Énekelnének? Vagy csak aláfestő zene lenne egy buliban? Esetleg a két főszereplő táncolna rá, éjjel, az utca közepén, mikor meghallják egy utcazenész gitárján a dallamot? Látom magam előtt a főszereplőt sétálni a szupermarketben, miközben azon jár az esze, mit is vegyen a vacsorához, ami megváltoztathatja az életét. Futás közben eszembe jut, vajon miért járna futni? Illik hozzá a futás? Akar egyáltalán futni, vagy csak rábeszélte valaki, miközben utálja az egészet? És még sorolhatnám. Az írás nem olyan hobbi, mint a sport, vagy a zene. Az ember nem csak leül 1-2 órára gyakorolni, aztán szinte lép is tovább a következő teendőjére. Az írás beleférkőzik az ember fejébe, és nem lehet onnan kiirtani. Nem végzünk akkor sem, amikor leütjük az utolsó billentyűt a laptopon, aztán felállunk az asztaltól. Tulajdonképpen az a munka legkisebb része. Az igazi folyamat egész nap, 24 órában zajlik, sokszor még álmunkban is, ami elég zavaró tud lenni. Nem tudunk koncentrálni a munkánkra, szinte semmi másra, csak arra az adott jelenetre, ami a fejünkben játszódik, miközben dolgoznunk, tanulnunk kéne. Nem túl kellemes érzés, én mégis imádom. Nincs annál jobb, amikor a semmiből életeket, sorsokat, történeteket, világokat teremthetünk. Nekem ezt jelenti az írás.